Ahogy ígértem, szerdán megkaptam az első 3 prototípus kártyát.

Csupa szép, csillogó, csupa arany (igazi aranyozott, mint anya fülbevalójában!). De ők is meztelenek. Ezért kellett segíteni ezeknek a fiatal hölgyeknek az öltözködésben, hogy készen álljanak a nagy estére.

Irány a labor. Egy napra egy kis kínai gyerek helyébe ültem magam.

Túlcsordul a gyengédség, a hely tulajdonosa megkínál egy kávéval. Gondolkodás nélkül elfogadom. Fatális hiba ! Hamarosan megérti, miért…

Tészta sel forrasz!

2014-ben járunk. Elmúltak a régi szép idők a hosszú lábú alkatrészeknél, amelyeket a kártya lyukain kellett áthúzni. Felejtsd el a forrasztópákát és az ónt. Itt az SMD=Surface Mounted Device, vagy Surface Mounted Component készítjük.

Az első lépés a "forrasztópaszta" elhelyezése azokon a helyeken, ahol az apró alkatrészek jönnek.

Ahogy a neve is sugallja, ez egy paszta, amely apró óngolyókból áll, amelyeket folyasztószerrel kötnek össze (valami, ami megkönnyíti a forrasztást – általában gyanta, mint a gyanta, amelyet a hegedű íjakra teszünk). Melegítéskor megolvad és igazi forraszanyaggá válik, mintha varázsütésre.

A netről vett kép, amelyen az előtte/utána látható.

Általában "stencil" = sablont használunk, hogy a tésztát a megfelelő helyekre helyezzük. Azt leszámítva, hogy 3 kártyához drága volt a sablon. Így a pasztát a fecskendőbe tettem.

Ne remegjen. Kávé barom!

Valami olyasmit ad

Fog és rak

Ezután az alkatrészeket a táblára kell helyeznie.

A való életben már régen a gépek helyettesítik a kis kínai gyerekeket erre a munkára.

Videó egy biztosan nagyon drága gépről, amit szeretnék a garázsban:

De mivel csak három kártyát kell összeállítani, egy kicsit kézművesebb módszert alkalmazok. Itt nagyon fáj a kávé!

Ezután a legegyszerűbb alkatrészekkel kezdem: a "0603"-mal, például 0,6 x 0,3 tized hüvelykkel vagy 1,6 x 0,8 mm-rel. Nem nagy, de kézzel még jól megvagyunk. Finoman, egyenként, közvetlenül a tésztába helyezve.

Jobb, mint a csipesz: a vákuumfecskendő!

De aztán bonyolulttá válik. Főleg az iránytűvel. A dolog 3 x 3 mm-es, és ott 16 hegesztést sikerül beékelni…

Ezúttal a kávé erősebb nálam! Elő kell húznunk a nagyágyúkat. Ezért az apró chipet sokkal ügyesebb ujjakra bízom.

Nem kell mást tenni, mint csendesen a megfelelő helyre irányítani a távirányítót.

Amikor az alkatrész piros visszaverődése pontosan az áramkör pályái felett van, leeresztjük, és ugrálunk a trükkön és már játszunk!

Kék, ritka vagy közepes?

Már csak a legfontosabb lépés van hátra. A főzés !

Otthon használtam volna a híres elektronikus tűzhely.

De mivel itt tekintélyes emberek közé tartozunk, és volt kéznél egy kis felszerelés, szerettem a profikat, vagyis au négy.

Nem úgy néz ki, de ultra tudományos. Jól kell kezelni a hőmérsékletet, hogy jól hegesszen, anélkül, hogy deformálódna a tábla, ne sérüljenek meg az alkatrészek, stb... Szép művészet!

Fukushima stílusban

És akkor milyen mókás a röntgennel játszani, egy kis röntgen a tábláról, csak azért, hogy megnézzük, a megfelelő helyre forrasztották-e az alkatrészeket, és nincs-e rövidzárlat.

Ez nyert! Még az iránytű belsejét is láthatja!

Tegyünk már túl rajta!

Még van néhány apró részlet.

Még mindig ki kell venni a régi forrasztópákát a néhány átmenő furatú alkatrészhez: az akkumulátortartókhoz, a napelem csatlakozójához, az anemo ILS-éhez és a széllapát fototranzisztorához.

Egy kis takarítás, és készen állnak a kártyáink a kalandra:

Természetesen tudom, hogy ezeken az első kártyákon apró hibák vannak. Nem nagy baj, még mindig működik. De ki kell javítani az „igazi prototípusok” (= a tiéd) nyomtatásához. Így tanulunk!

Ez a cikk a születéséről szól Pioupiou, az első 100%-ban autonóm és megfizethető érzékelő, amely élőben méri a szelet, még ott is, ahol nincs áram vagy internet.

Fedezze fel Pioupiou-t a honlapján: http://pioupiou.fr